A politika közel sem fejlődött annyit az évezredek folyamán, mint mondjuk a természettudományok. Ennek persze nem az az oka, hogy ez a tudományág ne lenne kellőképpen cizellált, szerteágazó, épp csak arról van szó, hogy a legalapvetőbb szabályok már nagyon régóta ismertek és azok bizony mind a mai napig megállják a helyüket. Amit napjaink hozzátettek, az sokkal inkább a módszertani kiterjesztésről, a modern eszközök által lehetővé tett előzetes tesztekről, felmérésekről, kommunikációs platformokról és hangnemekről, egyszóval a hogyanról szólnak, nem arról, hogy a mit szabad és mit nem. Mivel senkit se szeretnék mélységi elemzéssel untatni, így inkább csak a legalapvetőbb okokra szeretnék rámutatni annak kapcsán, miért volt eleve kudarcra ítélve a kormányváltás a múlt hétvégén.
A sportban biztosan, de a politikában is, minimum két alapvető felmérés helytállósága kell a győzelemi taktika kidolgozásához. Az egyik az ellenfélről kell szóljon; arról, hogy ki ő, mi ő, mit akar, mi a célja a győzelemmel, mit veszít ha nem sikerül nyernie, hogy játszott a múltban a különböző helyzetekben, hogyan képes alkalmazkodni a pálya adottságaihoz, mik az erősségei, mik a gyengéi. A másik feltárás ugyanezeket a témákat vizsgálja meg, de ezúttal saját magunkat helyezve górcső alá. Mindkét anyagra igaz: minél személytelenebb, objektívebb szempontok alapján készül, annál inkább hasznosítható eredményt fog adni az elemzés, ami alapján már viszonylag egyszerű feltárni a győzelem érdekében szükséges lépéseket.
Ha mindkét felmérés hibás adatokra épül, akkor a vereség garantált, legfeljebb arra van esély, hogy az elkerülhetetlen zakó miatt érzett keserűséget tompítsuk a pályán mutatott hősies küzdéssel, önfeláldozó hozzáállással. A magam részéről én mindig maximalista voltam, ha csak második lettem egy versenyen, azt már eget rengető kudarcként éltem meg, de úgy látszik az ellenzéki politikusok ezzel nem így vannak. Ha úgy jön ki, nevetgélve kikapnak háromszor is egymás után, mit sem tanulva a korábbi verésekből. Ez nem a győztesek hozzáállása, hanem a veszteseké.
Az már pénteken látható volt, hogy az ellenzék meg se próbálja felkaparni a salakot, mindent bevetni, az utolsó labdamenetig harcolni a győzelemért. Napnál világosabb volt az is, hogy, vesztes taktikával, egyenként lépnek a pályára. Hitelességről, hozzáállásról, küzdésről ettől a perctől kezdve nem beszélhettünk. Még egy ilyen történelmi helyzetben sem voltak képesek rögtönözni, engedni a pillanat sugallatának és megragadni az egyetlen számukra nyitva álló lehetőséget: minden az adott pillanatban érdektelen kérdést a választás utánra hagyva összeállni egymással. Hiába dolgozott a két kispárt a nagykoalícióért, a fajsúlyos szereplők mindig találtak érveket, kifogásokat, ürügyeket arra, hogy miért ne ezt az utat válasszák. A jól megérdemelt jutalom nem is maradt el.
Tovább rontotta a helyzetet, hogy mit se tudtak az ellenfél lépéseiről, erősségeiről, gyengéiről; úgy játszották le a meccset, ahogyan azt a túloldal akarta. Persze ez érthető is, hiszen volt még egy kritikus hibájuk. Végzetesen túlbecsülték a lehetőségeiket: saját maguk is elhitték, hogy mindenféle erőfeszítés nélkül megnyerhetik a mérkőzést egy olyan opponenssel szemben, aki hónapok, de talán évek óta készült erre az összecsapásra, ráadásul számára a tét minden eddiginél nagyobb volt.
Ez a fajta szarvashiba már csak azért is érthetetlen, mert az ellenzéki politikusok lényegében semmit se tettek azért, hogy legalább valami fogalmuk legyen arról, hogy Budapesten és az értelmiségi világ berkein kívül, hogyan is állnak a dolgok. Na igen, karosszékből, a budai villák kényelméből elég nehéz megítélni, hogy az ország különböző pontjain élő embereknek mi a fontos; melyik kérdésben, melyik pártnak mit hisznek el; és ami mindennél fontosabb: kire és miért fognak szavazni!
Egy szó mint száz, úgy viselkedtek, mint megannyi ártalmatlan amatőr, még a házi feladat elvégzésére is képtelen műkedvelő. Mindezt úgy, hogy közülük szinte mindenki ebből él, nem is akárhogyan! Persze ezt a problémát már elég jól ismerjük a másik hungarikum, a magyar sport hatékonysági mutatói irányából. Ott se kevésbé fáj, mint itt, hogy minél több pénzt ölünk beléjük, annál gyengébb eredményeket hoznak. Egy alapvetően kontraszelekcióra épülő, siralmas hatékonyságú közegben miért pont a politikusok lennének kivételek?!
